Állatkert a poggyászomban

Két és fél év Nürnbergben, egy év a blogon

  Egy éve fogtam bele a blog írásába, amit kisebb-nagyobb rendszerességgel vezetek. Mostanában inkább kisebb rendszerességgel, de ennek is nyilván meg vannak az okai. Van úgy, hogy az embernek nincs kedve bizonyos dolgokhoz, és nekem mostanában leginkább kommunikálni nem volt kedvem. Még ha ez a kommunikáció eléggé egyoldalú is. Alapból nem vagyok egy barátkozós emberfajta,… Tovább »

Murr kandúr és a világörökség

  Mint azt anno írtam, szívesen ülünk hétvégente vonatra, hogy Nürnbergből maximum egyórányi távolságra lévő kisebb városokat nézzünk meg. Ilyenkor reggel indulunk, este jövünk, és egy napot eltöltünk császkálással, felfedezéssel, városnézéssel. Így látogattuk meg többek között Schwabachot is először, Regensburgot vagy a Wolfstein várromot. A vonatjegy nem olcsó, de időnként ki lehet fogni jó ajánlatot… Tovább »

Nálatok laknak-e állatok?

  Budapesten először a Belvárosban, a Nyugati Pályaudvar mellett laktunk anyámmal. A budapesti belvárosra nem kifejezetten jellemző a sok fa, a nagy, összefüggő zöldfelület. Ettől függetlenül természetesen találkozhat a városi lakos is különböző állatokkal, amelyek otthonosan mozognak az urbanizált környezetben. Ezt mutatja be remekül –és nem kevésbé humorosan- a Nagyvárosi vadon című ismeretterjesztő film: https://www.youtube.com/watch?v=6bNwd6EfASQ… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!