Egy éve fogtam bele a blog írásába, amit kisebb-nagyobb rendszerességgel vezetek. Mostanában inkább kisebb rendszerességgel, de ennek is nyilván meg vannak az okai. Van úgy, hogy az embernek nincs kedve bizonyos dolgokhoz, és nekem mostanában leginkább kommunikálni nem volt kedvem. Még ha ez a kommunikáció eléggé egyoldalú is. Alapból nem vagyok egy barátkozós emberfajta, szóval megnyilvánulni kifejezetten nehéz néha. De nem erről szerettem volna írni, hanem a blog egyéves születésnapja alkalmából, és mivel körülbelül egy éve lakunk ott, ahol lakunk, valamint mivel évvége is van, megérett egy összegzés arról, milyen tapasztalatokat is szereztünk az elmúlt hónapok során. Összehasonlítottam, méricskéltem, átgondoltam, utánajártam hát a dolgoknak: két és fél éve érkeztünk Budapestről Nürnbergbe, ezt a két és fél évet pedig végigküzdöttük. Íme a történet és a levont tanulság.
Elsőként nézzük az alapokat. Ugyan némi kezdőtőkével érkeztünk a városba, de azzal tisztában voltunk, hogy ez véges és előbb-utóbb munkába kell állnunk. Igaz, az első két hétben adtunk magunknak egy rövidebb akklimatizációs időt, amikor csak császkáltunk, felfedeztük a helyeket, a várost, mi merre található. Persze bejelentkeztünk a lakásba, amit előre kibéreltünk, intéztünk telefont és internetet, mivel tudtuk, ez utóbbi eltart egy ideig, mire bekötik. A landlady-nkkel szerencsénk volt, mindenhez rendesen állt hozzá, semmivel kapcsolatban sem kekeckedett, szóval meg voltunk elégedve a helyzettel. A lakásunk borzasztó kicsi volt, egy embernek sem volt igazán kielégítő, hát még kettőnek, főleg két macskával. De több, mint egy évig az volt az otthonunk, és mivel nem került sokba a fenntartása, tudtunk mellette élni, szórakozni, utazni és spórolni is, még ha én akkor nem is kerestem jól. Dante ugyanannál a cégnél dolgozik, ahová először felvették, igaz, azóta kibővült a munkaköre és a fizetése is lényegesen jobb lett. Én pedig azóta a harmadik munkahelyemen vagyok, ami végre rendben van, így nem is szeretnék innen egyhamar továbbállni. Arról nem is beszélve, hogy 30%-kal többet keresek itt nettóban, mint a legutóbbi helyemen, kevesebb a munka, és jobban meg is becsülnek. Amikor tavaly novemberben beköltöztünk a jelenlegi otthonunkba, teljesen kiköltekeztünk, hiszen kauciót kellett fizetni és mivel teljesen üres volt a lakás, nyilván kellett költeni az alapvető dolgokra, mint pl. hűtőszekrény és konyha úgy általában, végre szerettem volna mosoda helyett saját mosógépben mosni a ruháinkat. Aztán idén tavasszal lebetegedtem három hónapra, ami nyilván nem hozott bevételt magával. De aztán ismét folytatni tudtuk a berendezkedést, így lett végre ágyunk. Ez mondjuk elég nevetségesen hangzik, de azért egy minőségi ágy nem két fillér, és elegem volt a köztes megoldásokból. Csak matracot vettünk anno, de két hete végre a gyönyörű tömörfa ágyunkban alszunk.
A Kövérnek ki kellett húzni egy fogát, így ő inkább apadt, mint gyarapodott az elmúlt évben. A pénztárcánk vastagabb lett. A villanyszámlánk kisebb. A lakásunk otthonosabb. A lelkünk viszont kimerültebb.
Amikor az ember elköltözik a megszokott helyéről, akkor kisebb-nagyobb akadályokba fog ütközni. Még az is ki tudja zökkenteni az embert a kerékvágásból, amikor minden marad a régiben (munka, család, stb), csak a lakóhely más, pl. a negyedik kerületből átköltözik a hetedikbe, de ugyanúgy a harmadik emeletre. Vagy a 15-be, kertes házba, az még nagyobb változás. De amikor minden más is változik, pl. a munka miatt költözöl másik városba, vagy akár külföldre, akkor egy csomó dolog szakad a nyakadba, amiről nem is álmodtál. Nekem ezekkel általában nincs szerencsém, én annyira értek a való világhoz, mint tyúk az ábécéhez. Szóval ami adminisztrációval jár, én abból alapból nem kérek. Csak hát ezek a dolgok ugye nem kívánságra mennek. Be kellett jelentkezni, bankszámlát kellett nyitni, ehhez kellett pár papír meg igazolás, amit legalább elmondanak neked és így van listád a teendőkről. Aztán amikor ezzel végeztél, akkor jön más, pl. legyen internet előfizetésed, aztán legyen előfizetésed mobiltelefonra, meg legyen munkád, legyen adott nyelven önéletrajzod, tudj abszolválni egy felvételi beszélgetést az ország nyelvén, tehát legyél szakmailag felkészült, de legyél emberileg is szimpatikus. Aztán be kell valahogy illeszkedni a munkahelyi miliőbe. Tanulj meg az adott nyelven hétköznapi és munkaügyi dolgokról is beszélni. Legyél tisztában az adófizetői kötelességeiddel. Legyen betegbiztosításod. Ismerd ki a helyi tömegközlekedési rendszert. Tudd meg, hol érdemes bizonyos dolgokat vásárolni. Ismerd meg a helyi ingatlanpiacot.
Ezek mind olyan bürokratikus és praktikus dolgok, amelyek ismerete nélkül ugyan nem lehetetlen, de eléggé nehéz boldogulni. És amikor már ezekkel nagyjából rendben vagy, akkor érkeztél meg ahhoz a ponthoz, amikor már kevésbé érzed magad turistának, inkább az adott országban szerencsét próbáló külföldinek. Ezután jön azoknak a skilleknek az elsajátítása, mint a helyi kultúra megismerése és a helyiekkel való barátkozás.
Dante szerzett először igazán barátokat, nekem rajtuk kívül saját barátaim nem nagyon vannak. Egyrészt azért, mert egy részük már továbbállt Nürnbergből, másrészt azért, mert én nem is vagyok annyira társasági ember. Akikkel én itt jóban vagyok, azokkal sem találkozom heti szinten. De azért akad. Mindenesetre hatalmas lehetőségek nyílnak meg azelőtt, aki be tud szerezni egy-két helyi barátot, ismerőst. Erről én anno írtam is egy posztot, nyilván nélkülük nem jutottunk volna el idáig vagy csak nagyon nehezen.
Tehát az elmúlt egy év tapasztalata, összegzése, összehasonlítva a magyarországi helyzettel: munkát nem nehéz találni, ha megfelelő a végzettséged. Itt keresnek mérnököt, orvost és óvónőt éppúgy, mint takarítót vagy sofőrt. Ha van egy használható végzettséged vagy ne adj isten, tapasztalatod, akkor nagy esélyed van 2-3 héten (!) belül álláshoz jutnod. Ez jelenleg Magyarországon is működik, ha nem vagy hülye és tisztában vagy az igényeiddel és a munkáltatói jogokkal is, akkor ki lehet fogni hamar jó fizetéssel megfelelő munkahelyet. A nagy különbség ott látszik meg, hogy míg Németországban a végzettséggel rendelkezők nagyobb sikerrel felvételiznek állásért és jutnak jobb álláshoz, addig aki “csak” tapasztalattal rendelkezik (legyen az akár több évtizedes is), kevesebb eséllyel indul. A 22 éves, friss vízvezetékszerelői papírral rendelkező Imike hamarabb jut munkához, mint az 58 éves Karcsi bá’, aki 40 éve van a szakmában, még az apjától tanulta az alapokat, iskolai végzettsége nincs róla, de látott már jetit is a csövekben. Az, hogy melyikük beszél jobban németül, nem számít. Az mondjuk más kérdés, hogy mivel ő magyar, be fogják Imit tenni a román munkások közé, mert hát egy helyről jöttek, nem? Engem a mai napig meglep, amikor valaki megkérdezi, honnan jöttem, majd miután közlöm, hogy Magyarországról, akkor megkérdezik, hogy és románul beszélek-e vagy alapból tört románsággal elrebegnek egy multumesc-et. És utána elégedettek magukkal, hogy megpróbáltak a kultúrámba belefolyni. Nem bosszant, nem idegesít, meg nem is kérem ki magamnak, mosolygok, integetek, mosolygok, továbblépek. A tudatlanság nem bűn. A munkával kapcsolatos másik nagy különbség pedig az, hogy Magyarországon sokan dolgoznak netto 200 ezer forint feletti fizetésért úgy, hogy papíron a minimálbért keresik meg. Itt ilyen szinte nincs, minden le van írva a szerződésedben, abból fizeted az adót, amit megkeresel és ahhoz képest kapod a támogatásokat is. Nürnbergben a zsebbe elintézzük mentalitás maximum a török boltosnál működik, hivatalos helyeken nem, sem kórházban (vö. hálapénz), sem munkahelyen, sem szervizben. Szerintem ez amúgy így jó.
A jelenlegi fizetésem itt átlagosnak számít, de ebből is fenn tudnék tartani egy kicsi lakást. Mivel ketten lakunk, ezért megengedhetünk magunknak egy nagyobb lakást is, azt gondolom, nem is vacakul, mivel Budapesten vagy megyeszékhelyen egy 80 nm-es lakást ketten, még ha két fizetésből is, de nehezen fizetnek ki, pláne a Belváros szomszédságában. Mi 7 perc sétára lakunk az Óvárostól, metróval 4 perc. A villanyszámla ugyan nem alacsony, de itt nem az áramfelhasználásunk nőtt meg, hanem alapból drágább az elektromosság. A vízdíj viszont magas, ugyanígy a közös költség is, de én anno Kőbányán a 32 lakásos társasházban is 10 000 forintot fizettem, és itt jóval több minden beletartozik a díjba, mivel az udvaron játszótér is van és a pince bérléséért nem számolnak fel semmit, az beletartozik a lakás bérlésébe. Átszámítva azért magasak itt is a négyzetméterárak, de mivel a fizetések lényegesen jobbak, mint Magyarországon, így hiába kerül többe egy lakás bérlése, mégis könnyebb kigazdálkodni.
Nürnbergben megtalálható rengeteg jó étterem, pár kisebb art mozi és egy komolyabb, nagyobb, több, mint tíztermes multiplex is. Színház és opera is van, kisebb független társulatok éppúgy léteznek, mint nagy színházak. Többféle múzeum is van, valamint egy nagy állatkert, kiállítótermek dögivel. Ikea, Media Markt, Obi, Dehner (az egy bazi nagy kertészet lényegében), Rossmann, DM és Müller, a kommersz dolgok kedvelői találnak itt Butler’s-t, H&M-et, Deichmannt, van Swatch bolt, Bo Concept, Tommy Hilfiger. Vásárolnivalóból nincs hiány.
Az utazás átszámítva drága, itteni fizetésekhez képest kedvező. A teljesárú bérlet, ami érvényes a három közeli településre is (Fürth, Erlangen és Stein) 61 euróba kerül, ebbe korlátlan utazás és jármű tartozik bele. Nürnbergnek három metróvonala van, több villamosvonala és számtalan busza. A bérlet érvényes az S-Bahnra is városhatárokon belül, ez lényegében a HÉV. Az éjszakai utazás csak péntektől vasárnap hajnalig megoldott, a többi éjszakán nincs más, csak a taxi marad. A taxi menetdíja nagyjából a budapesti árnak felel meg, nem kerül többe.
Sok helyen találkoztam már a tipikus sztereotípiával, hogy nekünk, magyaroknak mennyire hiányzik a túró rudi meg a túrós csusza, amikor külföldre költözünk. A túró rudi számomra teljesen indifferens, de amúgy jó pár orosz boltban lehet kapni. A túrós csusza is megoldható valódi túróval és szalonnával, amelyek szintén megtalálhatóak az orosz boltokban. Nekem amúgy inkább a téli szalámi és a Pick paprikás szalámija hiányzott, ez itt nem a reklám helye, én tényleg szeretem ezeket. Aztán rájöttem, hogy a Rewe árul Ungarische Salami néven téli szalámit, ami ráadásul a szegedi Pick üzemben készül német exportra, de az Edeka meg a Real konkrétan rendes téli szalámit árul óriási rúdban vagy szeletelve, ugyanazzal a csomagolással, mint Magyarországon. Sajnos a nyomorult paprikás szalámival nem találkoztam még. De nyitva tartom a szemem. A másik két étel, ami még hiányzik néha, az a kakaós csiga, nem is véletlen, hogy amikor augusztusban két esküvő miatt Magyarországon jártunk, akkor az első este a Taksonyban még nyitva található egyetlen boltban lecsaptam a kakaós csigára. Vacak sparos csiga volt és látszott rajta, hogy nem lesz finom, de tettem rá magasról. Kakaós csiga volt és kész. A másik a jóféle óriás sajtos pogácsa. Vagy bármilyen pogácsa. Az nincs. Meg kellene tanulnom sütni. Talán idén karácsonykor lesz kedvem vele kísérletezni.
Az ételeken kívül azonban nem hiányzik semmi Budapestről. Sem a tömegnyomor, sem a koszos békávé, sem az órákon át tartó sorbanállás a hivatalokban, a bankokban…Lassan be lesz rendezve a lakásunk is, még hiányzik pár dolog, de ha havonta apránként megveszegetünk mindent, akkor tavaszra készen is leszünk. Új kanapé, étkezőasztal, egy hatalmas könyvespolc, a maradék cuccunk kihozatala. Az erkély macskabiztossá tétele. Szóval a két és fél év hatalmas eredményeket produkált, hiszen Dante talált egy remek munkahelyet, ahol jelentősen nőtt a fizetése az első év után és azóta is meghatározott időközönként emelnek rajta. A főnöke személyes baráttá vált, a kollégái kedvelik őt és számítanak rá, a cégtulajdonos kikéri a véleményét, a beosztottjai figyelnek rá. Nekem van egy normális főnököm, aki értékeli a munkámat, két remek munkatársam, akikkel nagyon jó a viszonyom, ráadásul megfizetnek és 13 perc alatt beérek a munkahelyemre. A macskák imádják a lakást, ami jó helyen van, a szomszédok csendben vannak (vagy csak jó a szigetelés), az internet rendben van (the spice must flow), bármire lenne szükségünk, meg tudjuk vásárolni, több barátunk is lett, akik nem csak segítenek nekünk, hanem akikkel kölcsönösen igényeljük egymás társaságát, nem szenvedünk hiányt semmiben. És még nagy út áll előttünk így is. Nem csak az otthon megteremtése nem fejeződött be, de minden más téren is vannak céljaink, amiket el szeretnénk érni, legyen az munka vagy szabadidő. De a legjobb úton haladunk feléjük. Ezt Budapesten sosem éreztem. Hiába kerestem jól, valahogy mégsem tudtam soha annyit spórolni, hogy egy nagyobb összeget félre tudjak tenni, vagy kevesebb stresszel járjon a mindennapos élet. Valami mindig volt. A munkahelyre bejárás pedig külön kínzással ért fel.
Bár Danténak hiányoznak a Magyarországon hagyott barátai, azért ő is elmondhatja magáról, hogy sikeresen abszolváltuk az itteni élet kialakításának első, komolyabb köreit. A nagyobb, szilárdabb dolgok már megvannak, már csak finomítani, finomhangolni kell a dolgokat. A legtöbb megy a maga útján. Nem mondanám, hogy megbántuk a költözést. Sokat harcoltunk, küzdöttünk és estünk pofára az elején, amíg bele nem tanultunk nagy vonalakban abba, hogy itt hogyan is mennek a dolgok, de végül megoldottuk a feladatokat és megalapoztuk a jövőnket. Ő elégedett, mert jó kapcsolatokat tudott kiépíteni és megfizetik a munkahelyén, sikeres a céges útja, emellett barátokat is szerzett. Van előtte jövőkép. Én csak újra akartam kezdeni az életemet. Mindketten elértük a célunkat.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: