Ezt a posztot már régóta szerettem volna megírni, de mindig úgy alakult, hogy volt valami számomra érdekesebb, így halogattam.
Nürnbergben egy rakás érdekes múzeum van, sok híres ember itt született és/vagy élt, nem csak Albrecht Dürer, de Henry Kissinger is a környéken látta meg a napvilágot, igaz, ő Fürthben, ami kb Nürnberg Érdje. Nürnbergnek azonban van egy Diósdja is, vagy nevezzük akárminek, ez pedig Stein. Stein szintén egy folyó, a Rednitz partján terül el, és a folyónak köszönhetően sok iparos telepedett le a faluban. Kovácsmesterek, molnárok éltek a területen, és itt (is) folyik a mai napig a világ egyik legnépszerűbb írószerének gyártása.
Mindenkinek lapul az íróasztalán, tolltartójában valahol legalább egy Faber-Castell ceruza, toll, zsírkréta, filctoll. A név általában egyet jelent a minőségi írószerrel. A gyerekek kedvenc piros ceruzája vagy nagyapánk dédelgetett töltőtolla sokszor a cég gyártmánya. Mi kíváncsiak voltunk a család és vállalkozásuk történetére és bele szerettünk volna látni a ceruza- és tollgyártás folyamataiba, így ellátogattunk Steinbe, a Faber-Castell kastélyba és a gyármúzeumba.
Az asztalos Kaspar Faber 1758-ban telepedett le Steinben és három évvel később kezdett el ceruzát gyártani. Kezdetben a nürnbergi piacon árulta a portékáját, azonban a következő száz évben a műhely kinőtte magát. Faber fia, unokája és dédunokája is folytatta a ceruzagyártást, és olyan sikeresek lettek, hogy amikor 1851-ben Kaspar dédunokája, Lothar, aki addigra von Faber lett, normásítani szerette volna a ceruzakészítést, nem kellett különösebben megerőltetnie magát, hogy elérje a célját. A neve akkor már egyet jelentett a minőséggel és a családi műhelyből kinőtt üzem komoly tényező volt a piacon, ahogy a környék iparára is hatással volt. 1861-ben újabb műhely nyílt meg, ezúttal a Steintől 130 km-re található Geroldsgrünben. A család nagyon büszke volt a gyárra, főleg Lothar unokája, Ottilie, aki nem csak érdeklődött a gyár és a ceruzakészítés iránt, de nem mellékesen jó üzleti érzékkel is rendelkezett és affinitása volt a pénzügyi irányításhoz is. 1896-ban, Lothar halála után ő örökölte a gyárat, és amikor két évvel később férjhez ment gróf Castell-Rüdhausenhez, a férfi felvette a Faber-Castell nevet, és a céget is átnevezték. A nemzetközi áttörést a jó minőségű mechanikus ceruzák gyártása hozta meg 1948-ban, de addigra már Brazíliában is volt gyára a cégnek.
A cég sokat tesz azért, hogy az írószerek gyártása a lehető legkörnyezettudatosabb legyen, a gyárakban és irodákban dolgozóknak pedig megfelelő munkakörülményeket, átláthatóságot, versenyképes fizetést nyújtsanak. Ehhez kell persze az a hozzáállás is, amit Kaspar Faber utódai a cég felé biztosítottak. Az első olyan gyártásvezető, aki nem családtag volt, 2017-ben kezdte munkáját a Faber-Castellnél. A termékek között nem csak ceruzák és tollak, hanem mérőlécek, radírok, filctollak, noteszek, táskák is megtalálhatóak.
Hogy a Faber-Castell család többi tagja mi mindent csinált az elmúlt száz évben, az külön regényt érdemelne meg, ebbe nem mennék bele, de érdemes utánanézni. Ha az ember Nürnbergben jár, érdemes ellátogatnia Steinbe is, a legegyszerűbb metróval és busszal eljutni a kastélyhoz, lévén Stein már összeépült Nürnberggel. Ráadásul a nürnbergi oldalon van egy kiváló fagylaltozó, ha nyáron vetne bennünket arrafelé a sors.
Pár szót még a kastélyról: 1843-ban kezdte meg az építését a már említett Lothar von Faber, méghozzá annak a Friedrich Bürklein nevű építésznek a segítségével, aki amúgy fél Bajorország vasútállomásáért felelős. Tényleg, a fickó München és Nürnberg között majdnem az összes jelentősebb településén tervezett és épített vasútállomást, a legtöbb még ma is áll és használják. Szóval a kastély első szakasza neoreneszánsz stílusban épült, és valóban van inkább egyfajta vár érzete. A belső udvarhoz kis kerengő is tartozik. Emellett neoromán stílusú elemeket is fel lehet fedezni a tornyon, a falakon, de ez az építés második szakaszának köszönhető, amely 1903 és 1906 között zajlott. A belső terek pedig a jugendstíl irányát követik, de lényegében ráaggatható a historizmus is, mivel barokk, reneszánsz és gótikus jellemzőket is felmutat a berendezés. A család 1939-ig lakta a kastélyt, a második világháború végén amerikai csapatokat szállásoltak itt el, de volt újságírók átmeneti szállása is, akik a nürnbergi pert követték figyelemmel. Ma már nem lakják a kastélyt, bár 2007-ben Patrick Faber-Castell itt vette el a német színésznőt, Mariella Ahrens-t, aki olyan végtelenül fontos szerepeket játszott, mint pl. epizódkarakter a Hegyi doktorban, vagy mellékszereplő a Franka Potente főszereplésével készült Beate Uhse életrajzi filmben. Ők amúgy 5 év után el is váltak. De nem is ez a fontos.
A kastély kívül-belül lenyűgöző. Csodálatosan helyre lett állítva minden az utolsó szögig, a berendezési tárgyak, úgy mint ágyak, padok, játékok, mosdótálak eredetiek. A park egy álom, nincs túldíszítve, egyszerűen jó benne sétálni, leülni egy árnyékosabb helyen és csak figyelni a madarakat és bogarakat.
A kastélytól pár perc sétára a ma is üzemelő gyáregység egy része is látogatható, az is múzeumnak lett berendezve. Lehet kombinált jegyet vásárolni, amellyel a kastély és a gyár is látogatható, valamint a jeggyel komoly kedvezménnyel lehet vásárolni a kastély shopjában. Dante grafikus, én meg imádom a táskákat, így mindketten nyálcsorgattunk rendesen a sok gyönyörűséget látva. De inkább nézegessük a képeket lejjebb. A gyárban lehet fényképezni, a kastélyban viszont tilos, így természetesen én mindkét helyen kattintgattam (igaz, vaku nélkül; lázadó vagyok, de nem bunkó).
Remélem, meghoztam a kedvet ahhoz, hogy egy kis kiruccanás beleférjen még azoknak, akik Münchent, Regensburgot vagy Nürnberget látogatnák meg, egy komoly délelőttöt megér a kastély és a gyár. A kastély egyénileg nem látogatható, csak csoportban, de minden másfél órában indul vezetés, a hét minden napján szombat kivételével. A vezetésen való részvétel online is foglalható, de ha valaki ezt nem tudja és csak úgy beesik, mint mi, akkor sincs gond, egy éppen túrára váró csoporthoz hozzácsapódhatunk.