Körülbelül 12 évvel ezelőtt találkoztam Dominic-kal az interneten, amikor az egyik kedvenc zenekarom videoklipjében feltűnt valami szokatlan. Kommentként beírtam az észrevételemet, és pár óra elteltével jött rá válasz egy fickótól, akit nem ismertem. A videó okán elkezdtünk csevegni és kiderült, személyesen a klip kiagyalójával és készítőjével van szerencsém diskurálni. Hamarosan napi szinten beszélgettünk, leveleztünk, nagyon kedves barátommá vált az évek során. Öröm volt azt is nézni, hogy idővel hogyan kerül a nagyon tehetséges, elképesztő fantáziával megáldott bábmester, festő, rendező a közepes ismeretségből olyan magasságokba, amellyel az átlag halandó csak a mozikban ülve találkozhat. A bábokkal, makettekkel és a régi iskola híveként kézi animációval dolgozó zseni a videoklipek és független kisfilmek világából eljutott Hollywoodig úgy, hogy mindvégig híve maradt mesterként űzött tevékenységéhez. Dominic Hailstone többek között az Alien Covenant és a 2017-es Az című filmeken dolgozott és a Tool zenekarnak rendez videoklipeket. Legutóbbi filmjei, az Overlord és a Possum 2018-ban érkeztek a mozikba.
Dominic 2004-ben készített egy rövidfilmet The Eel címmel, amelyhez a remeteéletű ausztrál zeneszerző, Robert Clunne zenéjét használta fel. Amilyen nyitott és vidám személyiségű Dominic, olyan zárkózott Robert, aki nagyon visszahúzódó élet él, még Facebook-ja sincs, a barátaival pedig személyesen szeret érintkezni (ő mondta). Azonban amikor egy rövid interjút szerettem volna velük készíteni, örömmel válaszoltak mindketten a kérdéseimre. Két valódi zseniről van szó, akiket nem igazán ismer a nagyközönség. Szerettem volna előttük tisztelegni, így ma két interjút és egy videót hoztam.
Robert:
– Hogy találkoztál Dominic-kal és hogyan kezdődött meg a közös munka?
Dommal egy közös barátunkon keresztül ismerkedtünk meg, amikor Sydney-ben tartózkodtak. Átjöttek hozzám, ahol jammeltünk és a zenén keresztül elég jól kiismertük egymást. Akkoriban éppen csak elkezdtem a The Eighth Conflict Minimalistic Internal albumon dolgozni, mivel a Dirtbike nevű zenekarom, amivel a 90-es évek nagy részét átzenéltem, feloszlott. Ez volt az első szólóprojektem. Domot érdekelte a projekt, így amikor kész lettem az albummal, küldtem neki egy példányt. Ő addigra már visszatért Nagy-Britanniába, így felhívott és megkérdezte, hogy a Where? What? című dalhoz készíthetne-e egy rövidfilmet.
– Mikor és hogyan ébredt fel benned a zene iránti érdeklődés?
1974-ben születtem, és amikor 6-7 éves voltam, a két nagy kedvencem a Black Sabbath és a The Beatles voltak. Egész egyszerűen szerettem, amilyen hatással voltak rám, ahogy a zenéjüktől éreztem magam. És ahogy telt az idő, elkezdtem más zenekarok után is kutatni, amelyek tetszettek és lemezeket kezdtem gyűjteni. Amikor 16 éves lettem, azt mondtam magamnak, én is azt akarom csinálni, amit ezek a bandák, zenélni akarok. Úgyhogy zenélni kezdtem és ez lett a belépőm a zenészek világába.
– Mi inspirál téged zeneszerzéskor?
Tulajdonképpen maga az alkotás élménye, amikor az elejétől a végéig megalkotsz valamit. A zene olyasmi, ami folyton változik, éppen ezért kihívások elé állítja az embert, én pedig szeretem ezt a fajta kihívást, hogy alkoss valamit, ami azelőtt még nem létezett.
– Egyedül dolgozol vagy más zenészekkel közösen?
Mostanában leginkább egyedül dolgozom, mivel a legtöbb hangszeren játszom és saját stúdióm van. Néha felkérek mégis valakit, hogy játsszon egy számban, ha tudom, hogy ő lenne a legjobb az adott feladatra. Nagyszerű barátaim vannak, akik remek zenészek is. Régebben persze többen írtunk egy-egy dalt és mások számait is játszottam.
– Milyen zenét hallgatsz szívesen?
Bármilyen underground zenét meghallgatok. Azért preferálom az undergroundot, mert a zenészek nem a pénz miatt írnak zenét, hanem a szenvedély hajtja őket, hogy létrehozzanak valami egyedit és különlegeset.
– Mi lenne számodra az álomprojekt?
Sosem vagyok teljesen elégedett és mindig hajt a vágy, hogy újabb és újabb zenéket írjak, így nincs igazán meghatározott álmom. De akkor vagyok megelégedve egy albummal vagy zenedarabbal, ha az emberek szívesen meghallgatják és legalább annyira élvezik, mint amennyire én élveztem az elkészítését.
– Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
A Seika Zero élő koncertjére. Rengeteg hónapnyi próbálkozás és kísérletezés után született meg, de végül sosem került a nagyközönség elé. Egészen őrült dolog lett volna, amit az összes érzék elleni támadásként élt volna meg a közönség. Ez volt életem legbüszkébb és egyben legszomorúbb pillanata is.
– Milyen jövőbeni terveid vannak?
Két projekt közepén vagyok éppen, az egyik az ötödik Eighth Conflict album, a másik az új zenekarom, a Strait of Zero, amely a Seika Zero egyfajta utódja.
Dominic:
– Hogyan jutott eszedbe a The Eel története?
Én Angliában élek, de amikor Ausztráliában voltam egy munka miatt, Adam Johansen, akivel aztán az Alien Covenanton is dolgoztunk, bemutatott Robnak. Kaptam Robtól egy példányt az egyik albumából, amelyiken a Where? What? című szám található, és amely az egyik legkülönlegesebb zeneszám, amit valaha is hallottam. Akkor egyszerűen őrjítőnek találtam, egyszerre lágy és törékeny részleteiben, de együtt mégis elképesztően súlyos. Emlékszem, miközben hallgattam, azt mondogattam magamban végig, kérlek, ne legyen rajta ének! Attól tartottam, hogy lesz rajta ének és az majd elrontja az egészet. Az ötlet maga a sztorihoz pedig egy elképzelés volt, amit a Ween The Goldeen Eel-je inspirált. Az eredeti terv az is volt, hogy az ő zenéjükre készül el a kisfilm, de aztán meghallottam Robert zenéjét és azzal annyival jobban működött, hogy végül azt használtam fel.
– Mennyi ideig készült a videó? Bábokat használtál fel hozzá?
A The Eel bábokkal készült. Egy olcsó Sony digitális videókamerával vettük fel, dehát én még Super 8-assal nőttem fel, így ez is valami volt. Még most is szívesen dolgozom amúgy filmszalaggal, ha tehetem, de ma már leginkább HD-ban rögzítek.
– Mi a véleményed a CGI-ról?
A CGI remek dolog, ha hozzáértően készül el, de szerintem a technológia még nem elég kiforrt ahhoz, hogy a megfelelő érzelmi reakciókat hozza ki a közönségből. Gyakran lenyűgöz, mint lehetőség, de ettől még nem mozgat meg. A tudat, hogy nagyrésze automatikusan, AI által jön létre, elveszi a varázsát az egész folyamatnak. Ez majdnem mindennel így van, egy kézzel faragott asztalt is többre értékelünk a belefektetett energia és tudás miatt, mint azt, amelyik a gyártósorról érkezik. Nem azt mondom, hogy nem kell hozzá szakértelem és tehetség, mert nagyon is kell, de én összességében nem szeretem a számítógépes grafikát. Minden túl tökéletes, és ettől elvész a személyisége, az egyedisége az ábrázolásoknak.
– Hogyan kezdtél el videókat készíteni olyan zenekaroknak, mint az Isis vagy a Mogwai?
Aaron Turner az Isis-ból talált meg engem, egy közös ismerősön keresztül, aki vagy Brian Williams volt vagy Chet Zar, de a memóriám elég ködös. Nekik volt egy kevés pénzük, én meg nagy rajongójuk vagyok, úgyhogy igent mondtam. A Mogwai úgy került a képbe, hogy látták a The Eelt. Akkoriban a Warp-nál dolgoztam egy projekten, és a munka pont jókor jött. Ugrottam is a lehetőségre, bár utólag annyira már nem tetszik a videó.
– Mi volt a feladatod az Interjú a vámpírral és a Harry Potter és a Bölcsek köve filmeken?
Nos, az elsőben én készítettem az aligátort, amely felfalja Tom Cruise-t. A Harry Potter filmhez a troll fejéhez és a sárkányfiókához alkottam meg a modellt, amit a CGI részleg használt.
– Melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
A legutóbbi Tool videoklipre, egész egyszerűen amiatt a rengeteg munka miatt, amit belefektettem.
Lezárásként pedig az interjúkban emlegetett The Eel című rövidfilm. Csak erős gyomrúak részére.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: