Budapesten először a Belvárosban, a Nyugati Pályaudvar mellett laktunk anyámmal. A budapesti belvárosra nem kifejezetten jellemző a sok fa, a nagy, összefüggő zöldfelület. Ettől függetlenül természetesen találkozhat a városi lakos is különböző állatokkal, amelyek otthonosan mozognak az urbanizált környezetben. Ezt mutatja be remekül –és nem kevésbé humorosan- a Nagyvárosi vadon című ismeretterjesztő film:
https://www.youtube.com/watch?v=6bNwd6EfASQ
Amikor a négyemeletes, százéves bérház második emeleti lakásában éltünk, mi is találkoztunk időnként csótánnyal, léggyel, az utcán verebekkel, galambokkal. De mivel Budapest Belváros nem London külső kerület, rókát, nyulat csak a Fővárosi Állatkertbe vagy a Budakeszi Vadasparkba ellátogatva láthattunk. Később elköltöztem Kőbányára, a Szent László gimi közelébe. Ott már találkoztam sünnel, vadászgörénnyel és fácánnal is, az Oázis kertészetben láttam mókust, szarkát. Patkányt, egeret is minden mennyiségben.
Nürnberg ugyan város, mégis van egyfajta falu érzete. Itt sokkal több a zöldfelület, a park, fák állnak mindenhol, a legnyüzsgőbb belvárosi tereken is. Sok a kertes ház, az óvárosi társasházaknak is van kertje virágágyásokkal, gyümölcsfákkal. Magát Nürnberget három irányból kisebb-nagyobb erdők veszik körül, de a városban is sok a park, legyen az egészen nagy vagy apró, csak pár paddal és növényekkel. Emiatt az állatvilág színes, uralja a tereket, és budapesti lakos számára mindenképpen izgalmas látvány olyan fajokat megfigyelni, amit addig csak állatkertekben látott. De milyen fajokról is van szó?
Madárkedvelőként számomra valódi élmény volt, amikor Budapesten, a II. kerületben, lakott övezetben először láttam vadon szajkót. Gyönyörű, közepesen nagy madár, már ha az ember addig leginkább csak verebet, esetleg cinkét látott, meg természetesen a megkerülhetetlen galambokat. A hangját hallani valódi egzotikum volt. Falun láttam már gólyát, fecskét még Kőbányán is, de szajkót, fakopáncsot nem. A Margitszigeten találkoztam nyúllal, sünnel is, de ezek ritkaságszámba menő afférok voltak.
Itt Nürnbergben a Dutzenteich környékén, amely ugyan nem a Belváros, de nem is számít külvárosi területnek (kb. XI. kerület Kosztolányi-Móricz környéke) rengeteg a mezei nyúl. Nagy, barnás-feketés testükkel elhevernek a füvön, napoznak, mosdanak, mintegy öt méterre tőlük villamos halad el tíz percenként. Magasról tesznek rá. A nürnbergiek oda sem néznek, én meg még ma is izgatott gyerek módjára tapadok az ablakra, hogy minél többet láthassak a cukiságokból. A külvárosi részeken róka is akad, felborítják a kukákat, odapiszkítanak a járdára, lelopják a száradó ruhákat. A mókusok az egész városban gyakoriak, de nem csak a vörösök (szürkék itt szerencsére nem igazán akadnak), hanem a feketék is. Az első nürnbergi lakásunk kertjében rendszeres vendég volt egy mókuspár, amelyek a falon is felmásztak, hogy egy-egy magasabb ablakból kilopkodják a kitett téli madáreleséget. A macskák ilyenkor a mi ablakunkból catflixeltek, órákig ültek és lesték nem csak a mókusokat, hanem a széncinegét, a galambot, a felettünk elhúzó vadludakat. A Pegnitzen vadkacsák úsznak, mellettük hattyú, szárcsa, télen sirály is. A pele szintén jól alkalmazkodott a városi élethez, gyakran látni őket többemeletes házak udvarán a fák törzsén le-fel szaladgálni. Sün is van, menyét, hermelin, persze patkány és egér is, mert azok mindenhol élnek, szerintem még az antarktiszi kutatóbázison is. Na jó, ott nem biztos, de nem lennék nagyon meglepve, ha kiderülne, hogy mégis. Vércsét is láttam már itt a házak felett repülni. Őz, szarvas is él a környező erdőkben, így azok –főleg télen- nem számítanak ritka vendégnek a városszéli kerületek kertes házainál. Thorsten rendszeresen fogyasztja a kávéját reggelente úgy, hogy közben a kertben kutakodó őzeket figyeli. Vörösbegy, tengelice, harkály, fakusz is akad, pedig a fakusz kifejezetten nem városi madár. Egyszer másfél méterre tőlem landolt velem egy magasságban a fán, ami nekem nagy élmény volt. Neki nem tudom, mennyire, szerintem ő nem volt tőlem annyira elájulva, de nem zavartam, így nem is foglalkozott velem.
A legenda szerint a mosómedvéket Hermann Göring vágyával és engedélyével telepítették be Németország területére, hogy ezzel is gazdagítsák a birodalom faunáját, amellyel nagyon bájos, de igen kártékony kis állatokat szabadított Európára. A kukázás náluk már hobbiszinten is remekül működik, de feleszik az őshonos aprómadarakat, ezzel már nem annyira gazdagítva az ország állatvilágát. Vadmacska is akad a környéken, de természetesen ők nem jönnek be a belvárosi területekre.
Ami nekem Budapesten nagyon hiányzott, az a pillangó. A pillangók kényes rovarok, nem mindegy, milyen minőségű a levegő, mennyi virágos növény található az adott területen, így örömmel tapasztaltam, hogy itt még a Nürnberg Blaha Lujza terének számító Plärreren is vígan elrepkednek tavasztól őszig.
A vad élővilág megkerülhetetlen, urbanizált fajok tucatjaival találkozik napi szinten az ember. A német ismerőseim nem is értik, én miért ujjongok annyira –főleg, hogy lassan két éve lakunk már itt-, ha mókust látok, mert az annyira természetes dolog a számukra. Dante szokta is mondani, hogy a mókus is csak patkány, csak jobb a PR-ja. Nekem ettől még élmény, és hiába lakunk egy nagyon forgalmas út mellett a belvárosban, az udvarra néző ablakokat kinyitva nem az autók zaját halljuk, hanem madáréneket, ami számomra jó alaphangulatot biztosít. Amikor kiköltöztünk ide, ezzel nem is számoltam, de örülök, hogy egy olyan városba kerültünk, amelynek ennyire gazdag az élővilága, és számomra, mint állatszerető ember, nagy élmény ezt a sok érdekes fajt megfigyelni. Már csak ezért sem költöznék vissza nagyvárosba.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: