Pikachut általában az is ismeri, aki sosem nézett Pokemont, nem is játszott vele és az egész egyébként is totál hidegen hagyja. Nem csak a játék, a sorozat, az egész rajzfilmvilág, meg a japán kultúra, adott esetben az állatok is. Pikachu popkulturális ikon, és kész. Helye van Darth Vader, Indiana Jones, Harry Potter, E.T. és Nosferatu mellett az ikonok csarnokában. Rengeteg gyermek számára volt a Pokemon meghatározó élmény, és sokan közülük felnőttkorban is rajongott a ritka, különleges élőlények iránt, amelyeket labdával lehet elfogni, majd abban tárolgatni, azután egymás ellen harcoltatni, mert a természetben ugye olyan vacak dolog élni a saját kis életünket.
Ha eltekintünk a kakasviadalos felhangtól, amúgy van egy fajta bája a Pokemon Go játéknak és a sorozatnak, főleg, ami a kreativitást illeti. A játék élvezhetősége szempontjából fontos, hogy érintkezzünk más játékosokkal is, és nem a mikrofonba anyázás szintjén, hanem fizikálisan jelen kell lennünk egy-egy komolyabb megmérettetés helyszínén. Minél többen vagyunk, annál több sikerélményünk lehet, hiszen akadnak olyan feladatok, amelyeket nem lehet vagy nem érdemes egyedül csinálni. Egymás között lehet pokemonokat is cserélni, így gyorsabban lehet evolválni egy-egy példányt, vagy olyan állatkát beszerezni, amit eddig nem tudtunk mi magunk megfogni. Egymás ellen is lehet harcolni, vagy együtt egy harmadik fél ellen, pl. az úgynevezett raid esetén. Az is fontos, hogy minél többet gyalogoljunk, egyrészt mert a gps-t használó játék az általunk megtett távolság függvényében ajándékoz meg extra pokemonnal (lsd. tojáskeltetés) illetve a pokemon felerősítéséhez vagy evolválásához szükséges candy-t is megkaphatjuk gyaloglás alapján, valamint maguk a pokemonok sem jönnek házhoz, fizikálisan el kell kolbászolni értük. Ez azért jó, mert így sok szülő rémálma, hogy a gyerek a teljes szabadidejét a sötét szobában a monitor előtt tölti, nem válik valóra. Persze a gyerek meg így alágyalogolhat mondjuk egy kamionnak, de az pokemon nélkül is megtörténhet.
Az, hogy a Pokemon Go megváltoztatta volna az életünket, kis túlzás. De sokkal többet mozdulunk ki, nem csak akkor megyünk ki az utcára, ha moziba vagy kirándulni mennénk, hanem csak úgy, fedezzük fel kis hazánkat-alapon is. A viszonylag egyszerű feladatok teljesítése sikerélményt ad, jobban érezzük magunkat a bőrünkben, és amikor egy-egy ritka példányra teszünk szert, annak igazán örülünk. A közösség, mivel fontos szerepet játszik, kikerülhetetlen, így akarva-akaratlanul is szóba elegyedik az ember valakivel az utcán, akivel éppen együtt csinált meg egy raidet, lehet új ismeretségekre szert tenni, a közösségi oldalakon barátkozni. A sok otthonülő, bizonytalan kiskölyökből végre egy közösséghez tartozó ifjú titán lehet, és ez mindenképpen hasznosabb a szociális készségek fejlesztése szempontjából, mint arról vitatkozni Counter Strike (röviden CS) közben, hogy éppen ki pakolta meg a másik anyját a ravatalon.
Dante és én még csak nemrég kezdtük el a játékot, bár mindkettőnket foglalkoztatott már egy ideje. December 1-én töltöttük le az applikációt és azóta napi szinten játsszuk. Esténként lefekvés előtt még megnézegetjük, mit fogott aznap a másik és csereberélünk, még megetetem az akolban lévőket (értsd, akiket a gym-ben hagytam, hogy őrizzék azt), egyszóval ellátjuk a háziállatokat.
Nem vagyok kifejezetten közösségi ember, utálok emberek között lenni, nem szeretem a zsúfolt tereket, nem utazom szívesen nyilvános közlekedési eszközön (de autót vezetni meg nem tudok, szóval muszáj, meg ugye autónk sincs), így számomra úgy ad esélyt barátkozni másokkal, hogy közben az ne valami átok legyen, kötelező feladat, hanem öröm, természetesen jön a vágy, hogy tartozzak valahová. A sok aranyos, színes, zajos kis állat hamar belopja magát az ember szívébe, én például beszélek hozzájuk is, nem csak a macskáinkhoz. Egy teljesen más világba varázsolja el az embert, ahonnan nem szívesen jön vissza.
Ezen felül a sok gyaloglás hozzásegít az egészséges életmód kialakításához, én hetente minimum 25 km-et gyaloglok (de mondjuk én a munkahelyemen is egész nap szaladgálok, lévén nem irodában dolgozom), a közösségi tér új barátokat hozott a számunkra, a napi sikerélmény jó érzéssel tölt el. A pokemonok mobiltelefonra való átköltözéssel valódi pokemonok, azaz pocket monsterek lettek, és én egyetlen negatívumát sem látom a dolognak. Megyek is, mert a legjobb akarok lenni, az összeset el kell fognom.
Búcsúzóul kedves mexikói-japán-német barátaink együttesének előadásában szóljon a Digimon sorozat főcíme, 02:04-től. Mivel a Pokemon-dalt nem játsszák a mihasznák.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: